Idézetek Albert Einsteintől
Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.
Az erkölcsi jóért folytatott küzdelemben az egyházi tanoknak fel kell adniuk az emberarcú Isten-képet. Ez azt is jelenti, hogy fel kell adniuk a remény és félelem ilyetén eredeztetését, ami a múltban óriási hatalmat adott a papok kezébe.
A vallásos ember őszinte abban az értelemben, hogy nem kételkedik az olyan emberfeletti tárgyak és célok létében és jelentőségében, amelyek nem feltételeznek ésszerű alapokat, de nem is alkalmasak rá.
Nem hiszek a személyes Istenben, s ezt a felfogásomat sohasem titkoltam el, hanem mindig világosan kifejezésre juttattam. Ha van valami bennem, ami vallásosnak nevezhető, az az a határtalan csodálat, amelyet világunk szerkezete ébreszt bennem, világunké, amennyire azt tudományunk feltárni képes.
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.
Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.
A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.
Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes működéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerű oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (...) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.
Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, ez a relativitás.
Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.
Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.
Tehát mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
https://newfasttadalafil.com/ - can i buy cialis without a prescription Port Vila Kglgkl <a href=https://newfasttadalafil.com/>Cialis</a> Cialis Online 5 Mg Stwgec Kamagra Mg https://newfasttadalafil.com/ - cheap cialis generic online Cheap Pills Dunbze
cialis 10 m
(pomoubY, 2022.06.08 05:15)