Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Isteni Akarat-nálam

2009.03.23

Drága Philippa, csodálatosan megfogalmazta, aki nem éli az Isteni akaratban való létezést, nem érti.
Valóban, ésszel nekem is felfoghatatlan dolog.
Ráadásul, egész habitusom eléggé cselekvő és önfejű, így idegen volt tőlem eleve az, hogy rábízzam magam másra. De ahogy már többször írtam, megérkeztek az életembe azok az élethelyzetek, mikor én és főleg az eszem, kevésnek bizonyult.
Olyan dolgokkal kellett megbirkóznom, amit eddig sosem éltem át. Legalábbis ebben az életemben.
Az ész, a fej tanult dolgokra támaszkodik, ezért korlátai vannak.

Amikor először hagyatkoztam a vezetésre, nagyon egyszerű pillanat volt:

Utaztam, vonathoz mentem, több átszállással. Természetesen, dugó. A percek teltek, a feszültségem nőtt.
Aztán egyszerre megszólalt bennem először életemben a Hang:

Dőlj hátra, ha dolgod van ott, ahová készülsz, oda fogsz érni.

A Hang olyan szeretetteli volt, olyan mélyről, belőlem szólt, hogy azonnal ellazultam és elfogadtam.
Elfogadtam, ami van...agyam leállt...ellazult, testem vele együtt. és ahogy ellazul az Agy, abban a pillanatban megszólal a Lélek ahogy én érzem, a Szívemen keresztül.
És a következő pillanatban ott volt a megoldás! Egy olyan átszállási lehetőség, amiről valahol tudtam...valahol nagyon mélyen. És lepattantam az adott járműről és szaladtam...és onnan kinyílt az Út.

Ezt az érzést egyszerűen megtanultam használni.
A belső hangot meghallani. És megnyíltak a csodák, a lehetlenek kapuja és valóban: mintha futószőnyeg terülne alám, ha a Belső hangra figyelek.

Ez még nem biztos, hogy Isteni vezetés...ez a Lelkem vezetése.

Az Isteni vezetés számomra olyan, mint amikor a Lélek összekapcsolódik a LÉLEKKEL és ereje megsokszorozódik.
A Legyen meg az akaratod a legnagyobb erő, ami létezik számomra.

A Lelkem egyedül sokszor kevés. Mert nem lát rá az AKARATRA. Ember vagyok.
Az egyik legnagyobb tanítás az volt, mikor szabályosan hallottam, ahogy a fejem és a szívem összevesznek:
A fejem nem értette, miért lép úgy a lelkem, ahogy...mert a lelkem egy teljesen eddig szokatlan és teljesen logikátlan súgásra figyelt. Figyelt. FIGYELT.
És a Lelkem nem értette, miért ezt súgják, csak akkorra már tudta, ez a Hang mindig értem súg. És bizony utólag derült ki, mekkora segítség volt!

Kérdeztem a Hangot, miért nem érthettem, miért kell azt tennem, amit:

Akkor hol a HIT? Hol a Bizalom? A " Legyen meg a Te akaratod"? Ha csak akkor hallgatsz Rám, ha érted, mit, miért?

Azóta úgy kezdem a napot, hogy megköszönöm:

Köszönöm Teremtőm a mai napot.
Köszönöm a mai történéseket, hiszen HISZEM, értem vannak.
Elfogadom segítségedet akkor is, ha éppen nem értem.
Ha meg kell értenem, annak oka van és megköszönöm.
Köszönöm, legyen meg a Te akaratod, mert az Mindannyiunk javát szolgálja.

Az Úton, ahová oda kell érjek, ott leszek.

Amikor az Időszerű és Helyénvaló.

Jó Utat!


http://ujfold.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=66327

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.