James Redfield - A mennyei prófécia
Redfield könyve, a Mennyei Prófécia és a hozzá kapcsolódó regényfolyam. A szerző az USA-ban él és alkot, terapeutaként dolgozik, nős.
A könyv igen olvasmányos, utazási kalandregénynek álcázott ezoterikus tanítás. A perui őserdő mélyéről, az ősi romok közül titokzatos kézirat kerül elő. Csodálatos, az ember, sőt az egész emberiség életét megváltoztató eszmék olvashatók a szövegben. A több ezer éves próféciák megjósolják, hogy a huszadik század végén az emberiség fejlődésében döntő fordulat megy végbe. A Kézirat által előrevetített kilenc felismerés mindenki számára elhozza a megvilágosodást.
A Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és kalandorok érdeklődését.
A hivatalos körök, koztük a katolikus egyház vezetői mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. Egy fiatal amerikai férrfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, és rövid idő alatt kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés felkutatásában. Közben beutazza Peru vadregényes tájait, az Andok csúcsai között rejtőző templomromoktól a szegény kisvárosokig, ahol csodálatos módon mindig megtaláIja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is, amikor fegyveres üldözői elől menekül.
Épp ez a Kézirat próféciáinak lényege; a csodák természetes velejárói az emberi létnek: nem hinni kell bennük, hanern támaszkodni rájuk.
Redfield regénye valóságos kultuszt teremtett, a könyv hatására világszerte sokan változtatták meg életüket; Amerikában és Nyugat-Európában klubok, vitakörök, sőt folyóiratok alakultak, amelyekben A mennyei prófécia tanulságait, további lehetőségeit elemzik, kutatják a legkülönbözőbb tudományágak képviselői, a szerteágazó érdeklődésű olvasók.
A könyvfolyam folytatódik a tizedik felismeréssel, a Mennyei látomással és a Shambhala titkával, mivel minden tisztességes sikerirodalomról vagy sikerfilmről "ámerika szerte" illendő legalább 3 bőrt lenyúzni, s nekünk ezeket kötelességünk utánuk csinálni. vagy mégsem? Ezt mindenki döntse el maga. Mindenesetre a könyvfolyam első kötetét - kivétel a hozzá kapcsolódó, egyszerű tekintetű néprétegek számára íródott túlmagyarázós "útmutatót" - szívvel ajánljuk, és ha valaki szórakozásra vágyik, akkor érdmes olvasni a többit is.
A 10 felismerés öszefoglalása talán nem új azok számára sem, akik még nem olvasták a könyvet, ez nem zavarja a könyv élvezetét. Ha tovább lapozunk, összefoglalót találunk a felismerések lényegéről.
Az első felismerés
A saját életed folyamán bekövetkezett "véletlenek" jelentőségének, illetve azok hatásának felismerése, valamint felismerése annak, hogy véletlenek nincsenek, minden valami okból történik velünk.
A második felismerés
Az első felismerés rávetítése az emberiségre, és felismerése annak, hogy ezáltal egy újfajta világszemlélet kezd kibontakozni.
A harmadik felismerés
Felismerése annak, hogy az egész mindenség egy egyetlen nagy energiarendszer, amitől mi, emberek valamikor régen leszakítottuk magunkat, így állandóan keresnünk kell ezen energia forrását.
A negyedik felismerés
Felismerése annak, hogy minden emberi konfliktus tulajdonképpen arra megy ki, hogy a másiktól energiát nyerjünk, vagyis a konfliktusok egyszerűen az energiáért folytatott küzdelem megnyilvánulásai.
Az ötödik felismerés
Annak a felismerése, hogy energiát nem csak úgy tudunk szerezni, hogy egymástól "lopunk" belőle, hanem fogadni is tudjuk azt, ha visszakapcsolódunk a harmadik felismerésben felismert egyetlen nagy energiarendszerre.
A hatodik felismerés
Ebben azt ismerjük fel, hogy ahhoz, hogy megtaláljuk igazi önmagunkat, ahhoz előbb meg kell ismernünk saját magunkat, és elszakadni, felhagyni régóta ismételgetett saját egyéni drámánkkal.
A hetedik felismerés
Ez a felismerés mozgásba lendíti az előzőben felismert valódi Én evolúcióját a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló megérzése és a válaszadás folyamatában. Ebben a varázslatos folyamatban részesülni igazi boldogság.
A nyolcadik felismerés
Ebben a többi emberhez való viszony újszerűsége rejlik. Felismerhető általa, hogy miként lehet kihozni belőlük a legjobbat, ezáltal könnyen állandó folyamatosságban tudjuk tartani az előzőben felismert Én fejlődését.
A kilencedik felismerés
Ez arról szól, hogy hova jutunk ezen fejlődés által. Ez mutatja meg az előző felismerések távlatát, megrajzolja sorsunkat, megmondja, mi is az a spirituális tudatosság. Ezáltal egyre "könnyebbé", egyre inkább spirituális lényekké válunk. Ez nagyon fontos felismerés, általa megnyílik az út előttünk a felé, amit egyszerű szinten csak úgy nevezünk: Mennyország...
A tizedik felismerés
Előbb teljesen magunkévá kell tennünk az előző kilenc felismerést ahhoz, hogy a tizediket átélhessük. Ez mutatja meg, hogy merre tart az emberiség fejlődése, azonban ezt a felismerést már nem a tisztán fizikai síkon tapasztalhatjuk meg, hanem egy olyan "helyen", amit eddig úgy hívtunk, hogy Túlvilág, és azt hittük, hogy onnan nem lehet visszatérni...
A tizenegyedik felismerés
Itt végül is egy összefoglaló felismerést tapasztalhatunk meg. Megtapasztalhatjuk az imamezőink erejét, azaz, hogy mennyire képesek vagyunk megteremteni mindent, amit gondolunk. Ha valamely félemünk köti le az elménket, akkor az a félelmünk teremtődik meg általa, ezért a spirituális tudatosság útján járva egyre inkább arra kell koncentrálni, hogy e félelmeinket feldolgozzuk, elsősorban ne a külső világban, hanem a belsőben, magunkban keressük azokat a kiindulópontokat, amik miatt olyan hatások érnek minket, amilyenek. És ahogy fokozatosan egymás után feldolgozzuk a félelmeinket, gátlásainkat, ahogy egyre jobban elfogadjuk saját magunkat saját magunk előtt, egyre inkább nem a félelmeink, hanem pozitív gondolatok kezdik eltölteni lényünket, és ezáltal egyre jobb és szebb lehet a világ, hiszen egyre jobb és szebb dolgokat teremtünk meg az imamezőinkkel...
Mint látjuk, a felismerések még csak kicsit sem újak, újszerűségük azonban igen emészthető, sokak számára nagy sajátélményű felismeréseket hozó, kiváló irodalmi tálalásában rejlik. Aki esetleg még nem olvasta, annak érdemes kölcsönkérni vagy beszerezeni egy-egy példányt. (Újabban az Alexandra kiadó gondozza műveit, korábban a Könyvklub kiadásában jelentek meg, antikváriumban is vadászható!)
Forrásunk alapján - James Redfield - A mennyei prófécia
http://www.harmonet.hu/ezoteria/13813-az-ezoteria-alapkonyvtara:-a-mennyei-profecia.html?page=2