fénysugár

Azt állította: a Kézirat által emlegetett kötődés magyarázza meg, miért támad hatalmi harc a szerelmi kapcsolatokban. Mindig azon törtük a fejünket, mitől múlik el a kezdeti lebegés, a szerelmi eufória, mitől fordul át konfliktusba, és ebből végre megtudtuk. Ez a kapcsolat résztvevői közötti energiafolyamatok eredménye.

   - Amikor először felüti fejét a szerelem, a két ember tudattalanul árasztja egymás felé az energiát, és mindkettő könnyűnek, emelkedettnek érzi magát. Ez az a hihetetlenül feldobott érzés, amit szerelemnek nevezünk. Sajnos az ember ezt az érzést ettől kezdve a partnerétől várja, ezért elvágja magát az univerzális energiaforrástól. A szerelmesek egyre inkább egymás energiájától függnek - csakhogy az fogyatkozni kezd, egyre kevesebbet tudnak adni belőle egymásnak, mindketten visszazökkennek a hatalmi drámájukba, hogy manipulálják egymást, és a másik energiáját maguk felé tereljék. Ezen a ponton a kapcsolat a közönséges hatalmi harc szintjére silányul.

   Egy pillanatnyi szünetet tartott, mintha ellenőrizni akarná, hogy értem-e, aztán hozzátette: - Reneau elmondta, hogy az ilyen kötődést le lehet írni pszichológiailag, ha úgy könnyebben megérti.

   Bólintottam, hogy folytassa.

   - Reneau elmondta, hogy a probléma még gyerekkorban kezdődik, otthon, a családban. Az ottani energiaharcok miatt egyikünk sem volt képes végigvinni egy fontos pszichológiai folyamatot. Nem voltunk képesek integrálni önmagunk ellenkező nemű oldalát.

   - Önmagunk mijét?

   - Én például - folytatta zavartalanul - nem voltam képes integrálni a férfi oldalamat. Maga a női oldalát nem képes integrálni. Azért tud az ember túlzottan kötődni az ellenkező nem valamelyik tagjához, mert még szüksége van az ellenkező nemű energiára.

   Tudja, a misztikus energia, amelynek belső forrásából meríthetünk, lényegében kétnemű: férfi és női egyszerre. Végül meg tudunk nyílni mindkettő számára, de az evolúciónk kezdetén vigyáznunk kell. Idő kell ahhoz, hogy az integráció folyamata végbemenjen. Ha a kelleténél hamarabb hozzákötődünk a férfi vagy női energia emberi forrásához, elzárjuk magunkat az univerzális energiaforrástól.

   Őszintén bevallottam, hogy nem értem.

   - Gondolja végig, hogyan kellene működnie ennek az integrációnak egy ideális családban - magyarázta -, akkor talán megérti. A gyerekeknek minden családban először az őt körülvevő felnőttektől kell energiát kapnia. Az azonos nemű szülőtől származó energia integrálása, a vele való azonosulás viszonylag könnyű; a másik szülőtől származó energia befogadása a nemek közötti különbségek miatt már nehezebb.

   Vegyünk például egy leánygyermeket. A kislány, amikor először megpróbálja önmaga férfi oldalát integrálni, csak annyit tud, hogy nagyon vonzódik az apjához. Azt szeretné, ha az apja állandóan a közelében lenne. A Kézirat elmagyarázza, hogy a kislány valójában férfi energiára vágyik - ez a fajta energia kiegészíti az ő nőies oldalát. A férfi energiától érzi magát teljesnek, ez kelt benne eufóriát. De tévesen arra a következtetésre jut, hogy ehhez az energiához csak úgy juthat hozzá, ha szexuálisan birtokolja az apját, ha állandóan a közelében van.

   Mivel ösztönösen érzi, hogy ez az energia az ő sajátja kellene hogy legyen, és képesnek kellene lennie szabadon rendelkezni vele, az apjával próbál meg úgy rendelkezni, mintha önmaga része volna. Mágikus, tökéletes figurának tekinti, aki az ő minden szeszélyét ki tudja elégíteni. Azokban a családokban, amelyek nem érik el a tökéletesség szintjét, ez hatalmi konfliktust eredményez a kislány és az apuka között. Létrejönnek a drámák: a kislány megtanul pózolni, mórikálni, hogy manipulálja az apját, és megkapja tőle az energiát, amire szüksége van.

   A tökéletes családban azonban az apa nem vetélytárs. Mindvégig megőrzi az őszinteséget, és elegendő energiával rendelkezik ahhoz, hogy feltétel nélkül ellássa vele a gyermeket, bár minden kívánságát nem képes teljesíteni. Ideális példánkban fontos azt is tudni, hogy az apa mindig nyílt és közlékeny. A kislány úgy képzeli, hogy apja tökéletes és mágikus személy, de ha az apa őszintén feltárja, hogy kicsoda, és mit miért tesz, így a gyermek integrálhatja apja sajátos stílusát, képességeit, és túlléphet az irreális apaképen. Végül olyannak fogja látni az apját, amilyen: emberi lénynek, akinek megvannak a maga erényei és hibái. Ha egyszer az igazi versengés véget ér, a gyermek könnyen átválthat: az ellenkező nemű energiát többé nem az apjától kapja, hanem a világmindenségben szabadon áramló energia részeként.

   A legtöbb szülővel - magyarázta - mostanáig az volt a baj, hogy a saját gyermekeikkel versengtek az energiáért, és ez mindannyiunkon nyomot hagyott. E versengés miatt egyikünknek sem sikerült rendeznie saját ellenkező nemű oldalát. Mindannyian megrekedtünk azon a fejlődési fokon, amikor az ellenkező nemű energiát önmagunkon kívül keressük, egy másik férfiban vagy nőben, akit ideálisnak vagy mágikusnak tételezünk fel, és akit szexuálisan birtokolhatunk. Érti a problémát?

   - Igen - feleltem. - Azt hiszem, értem.

   - A tudatos evolúció szempontjából - folytatta - válságos helyzetbe kerültünk. Említettem: a Nyolcadik Felismerés szerint a fejlődésünk kezdetén automatikusan kezdtük elfogadni az ellenkező nemű energiát. Ez is természetesen árad be a világmindenségből. De vigyáznunk kell, mert ha felbukkan egy olyan ember, aki közvetlen formában kínálja ezt az energiát, akkor előfordulhat, hogy elvágjuk magunkat az univerzális forrástól... és visszafejlődünk. - Karla kuncogott magában.

   - Min nevet? - kérdeztem.

   - Reneau egyszer mondott egy hasonlatot - felelte. - Amíg meg nem tanuljuk, hogyan kerülhetjük el ezt a helyzetet, olyanok vagyunk, mint egy-egy félkör. Mint a C betű. Nagyon vágyunk az ellenkező nemre, a kör másik felére, hogy lépjen be az életünkbe, és egészítse ki a félkörünket; hadd érezzük a világmindenséggel való összekapcsolódást, a teljesség érzéséhez hasonló eufóriát, energiát. A valóságban pedig csak annyi történik, hogy egy másik emberrel kapcsolódunk össze, aki ugyanúgy önmagán kívül keresi a másik felét. Reneau azt mondta: ez a kölcsönös függőség klasszikus formája, és tele van beépített problémákkal, amelyek nagyon hamar felütik a fejüket.

   Kivárt, nyilván azért, hátha mondok erre valamit. Én azonban csak bólintottam.

   - Tudja, ezzel a kiegészült körrel, ezzel az O betűvel az a baj, hogy két ember kell egy teljes személy létrehozásához; az egyik a férfi, a másik a női energiát hozza a kapcsolatba. Egyetlen teljes személynek tehát két feje, következésképp két egója van. És mindketten irányítani akarják ezt a maguk alkotta teljes személyt; mindketten uralkodni akarnak a másik fölött, éppúgy, mint gyermekkorukban: mintha a másik azonos volna velük. A teljesség ilyesfajta illúziója mindig hatalmi harcba torkollik. A végén már mindkettő a másik teljes leigázására, devalválására törekszik, hogy a "teljes" személyt a neki tetsző irányba vezesse. De ez természetesen nem működik, legalábbis már nem. A múltban az egyik fél talán gyakrabban volt hajlandó alávetni magát a másiknak - általában a nő, ritkábban a férfi. De ma már kezdünk felébredni. Másnál alábbvalónak lenni már senki sem akar.

   Eszembe jutott, mit mondott az Első Felismerés a szoros kapcsolatokban fellépő hatalmi harcról, és felmerült az a jelenet is, amelynek Charlene-nal együtt tanúi voltunk: a szomszéd asztalnál ülő nő indulatkitörése.

   - Ennyit a romantikáról - jegyeztem meg.

   - Ó, van azért még romantika - felelte Karla. - Csak előbb saját erőnkből kell teljessé tennünk a kört. Stabilizálnunk kell a mindenséggel való kapcsolatunkat. Ez időbe telik, de utána többé nem leszünk kiszolgáltatva a problémának, és kapcsolataink magasabb rendűek lesznek - ahogy a Kézirat mondja. Ha ezután szerelmi kapcsolatra lépünk egy másik emberrel, a két személyből egy szuperszemély lesz... de ez nem térít le többé bennünket saját egyéni evolúciónk útjáról.

    Maga szerint Marjorie meg én most éppen ezt tesszük egymással? Megpróbáljuk letéríteni a másikat a saját útjáról?

   - Igen.

   - És hogyan kerülhetnénk el ezeket az összeütközéseket?

   - Úgy, hogy egy darabig ellenállnak a "szerelem az első látásra" érzésnek, és megtanulnak plátói kapcsolatban maradni az ellenkező nemmel. De ne feledkezzék meg a folyamatról. Csak azokkal létesíthet ilyen jellegű kapcsolatot, akik tökéletesen felfedik önmagukat, akik elmondják, hogyan és miért teszik azt, amit tesznek ugyanúgy, ahogy ezt a tökéletes gyermekkorban az ellenkező nemű szülő tenné. Ha az ember megérti, milyenek is valójában belülről a másik nemhez tartozó barátai, akkor szakíthat saját, a másik nemet illető fantáziakivetítéseivel. Így válunk újra szabaddá, hogy összekapcsolódhassunk a világmindenséggel.

   Arról se feledkezzék meg - folytatta -, hogy ez nem könnyű, különösen akkor nem, ha meg kell szakítani miatta egy fennálló, kölcsönös függőségen alapuló kapcsolatot. Ez igazi energiaveszteséggel jár. Fájdalmas művelet. De meg kell történnie. A kölcsönös függőség nem valami új keletű kór, amelyben egyik-másik ember szenved. Valamennyien kölcsönös függésben élünk, és valamennyien mostanában kezdünk kinőni belőle.

   A cél az, hogy a kölcsönös függésen alapuló kapcsolatok kezdetén tapasztalható emelkedett közérzetet, az eufóriát olyankor tapasztalja meg az ember, amikor egyedül van. A partnert az embernek önmagán belül kell hordoznia. Ezután az ember előreléphet az evolúcióban, és megtalálhatja azt a romantikus kapcsolatot, amely valóban illik hozzá.

   Kis szünetet tartott. - És ki tudja, ha maga is és Marjorie is tovább fejlődik, talán kiderül, hogy valóban összetartoznak. Azt azonban meg kell értenie: a kettejük kapcsolata egyelőre nem működőképes.

   Beszélgetésünket Hinton szakította meg: odajött, közölte, hogy nyugovóra tér, és hogy a szobáinkat már előkészíttette. Mindketten köszönetet mondtunk azért, hogy befogadott, és mikor magunkra hagyott bennünket, Karla így szólt: - Azt hiszem, lefekszem én is. Később még beszélünk.

   Bólintottam, és néztem, ahogy kimegy a szobából. Ekkor egy kezet éreztem a vállamon. Julia volt az.

   - Fölmegyek a szobámba - mondta. - Tudja, melyik a magáé? Megmutathatom.

   - Köszönöm - feleltem. - Marjorie-nak hol van a szobája?

   Julia mosolygott, és előttem haladva a folyosón, megállt egy ajtó előtt. - Nem a magáé közelében - mondta. - Mr. Hinton fölöttébb konzervatív gondolkodású ember.

   Visszamosolyogtam, jó éjt kívántam neki, aztán bementem a szobámba, és sokáig gondolkodtam, míg el nem nyomott az álom.

*

Másnap erős kávé illatára ébredtem: átjárta az egész házat. Felöltöztem, és lementem a nappaliba. Egy idősebb háziszolga friss narancslével kínált; köszönettel elfogadtam.

   - Jó reggelt - hallottam Julia hangját a hátam mögül.

   Megfordultam. - Jó reggelt.

   Figyelmesen rám nézett, és megkérdezte: - Rájött már, miért találkoztunk újra?

   - Nem - feleltem. - Még nem volt érkezésem elgondolkodni rajta. A függőségen alapuló kötődés problémája foglalkoztatott.

   - Igen - felelte. - Láttam.

   - Hogyhogy látta?

   - Az energiamezőből meg tudtam állapítani, mi zajlik le magában.

   - Miért, milyen volt?

   - Összekapcsolódott Marjorie-éval. Amikor maga itt ült, Marjorie meg a másik szobában, a maga energiamezeje megnyúlt, egészen odáig, és összefonódott vele.

   Megcsóváltam a fejem.

   Julia mosolygott, és vállamra tette a kezét. - Maga most elveszítette a kapcsolatát az univerzummal. Helyette Marjorie energiájával került függőségi viszonyba. Így van ez minden függőség esetében: az ember valaki vagy valami máson keresztül akar összekapcsolódni a mindenséggel. Helyre lehet ezt hozni, ha feltölti magát energiával, és ismét arra koncentrál, hogy miért is van itt tulajdonképpen.

   Bólintottam, és kimentem a szabadba. Julia odabent maradt. Tíz percen át azzal foglalkoztam, hogy magamba gyűjtöttem az energiát, ahogy Sanchez tanította. A szépség fokozatosan visszatért, sokkal könnyebbnek éreztem magam. Visszamentem a házba.

   - Máris jobban néz ki - jegyezte meg Julia.

   - Jobban is érzem magam - feleltem.