A gyász ...
Elment egy barát, akit bár személyesen nem ismerhettem, sokat beszélgettünk és leveleztünk az internet segítségével. Fiatal kora ellenére hihetetlen bölcsességgel és tudással rendelkezett. Nagyon sokszor tanított arra, hogy több nézőpontból lássam meg a világot, a megoldásokat önmagamba és ne kívül keressem. Figyeljek magamra, mert csak akkor vagyok képes adni, ha lelkemben rend, béke és harmónia van.
Lelkem tiltakozott az ellen, hogy nincs már közöttünk nem találkozhatok vele személyesen, nem beszélgethetek vele msn-n, és nem kaphatok több levelet tőle. Fájdalmam nem enyhült nagyon sokáig. Egyik este az e-mailek között olvasgattam, és kiválasztottam egymáshoz írt leveleinket. Olvasgattam és továbbra is csodáltam stílusát, egyéniségét és bölcsességét. Éreztem végtelen szeretetét minden egyes mondatában. Hallottam szavait mikor óvott és tanított. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy már nem fáj úgy, mint korábban olvasgatni az írásait. Az érzés ami bennem volt inkább szeretet és hála, hogy ismerhettem és egy ideig együtt haladtunk az úton. Hálás vagyok neki minden együtt töltött percért, a sok tanításért, biztatásért. Meglepődve vettem észre, hogy az érzéseim lassan, de átformálódnak. Igaz még nem éreztem azt a meg könnyebülést, amit szerettem volna érezni, de ez már más. Ebben az érzésben már nincs fájdalom, csak szeretet és hála. Úgy érzem, hogy a szeretet meghozta az elfogadást és a békét számomra. Köszönöm, hogy voltál, vagy és leszel. Emléked örökre a szívemben él.
