Aggódás és féltés
Egy nagyon kedves ifjú barátom, arra kért egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy
-Kérlek Piroska soha ne aggódj miattam és ne is féltsél, mert azzal súlyokat raksz a vállamra. Inkább bízz benne, hogy mindent meg tudok oldani az életemben, mert azzal felemelsz.
Elgondolkodtam ifjú barátom kérésén. Arra gondoltam, hogy mindig igyekszem tiszteletben tartani a barátaim kérését, akkor most is ezt kell tennem. Igen, de ha meg tudok bízni a barátomba, akkor meg kell bíznom a saját gyerekeimbe is. Édesanyaként sokszor aggódtam a gyermekeimért, mert nem tudtam, hogy ezzel "ártok" nekik. Elkezdtem tudatosan megváltoztatni a hozzállásomat. Mindig, amikor valamiért aggódni támadt kedvem azonnal kicseréltem ezt a gondolatot és bízni kezdtem mindannyiukban. Rövid idő után azt láttam, hogy megváltozott az életük. Sikeresebbek lettek az életben. Így mostmár sokszor gondolkodom így mindenkiről. Bízom bene, hogy megoldja. Hiszen soha nem kapunk nagyobb feladatot, mint amire készen állunk. Ezzel a saját magamba vetette hitem is növekedett. Tudjátok mindig azt vonzzuk magunkhoz, ami bennünk van. Rátaláltam az én önbizalom növelő "imámra" is. Szalézi Szent Ferenc imájában.
"
Szalézi Szent Ferenc:
Ima
Ha minden angyal, a világ minden lángelméje
tanulmányozta volna,
mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben,
miféle szenvedés,
kísértés vagy fájdalmas veszteség,
nem találhattak volna
hozzád illőbbet,
mint azt, ami ért.
Isten örök Gondviselése
Kezdettől fogva kigondolta,
hogy ezt a keresztet saját Szívéből
értékes ajándékként neked adja.
Mielőtt elküldötte volna,
mindentudó szemével megszemlélte,
isteni értelmével átgondolta,
bölcs igazságosságosságával megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette.
Mind a két kezével megmérte,
hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb,
egy milligrammal se nehezebb a kelleténél.
Azután megáldotta szent nevével,
fölkente kegyelmével,
beléje lehelte vigaszát,
és még egyszer rád és bátorságodra pillantott.
Így most egyenesen az égből jön feléd,
mint Istennek hívása,
s könyörülő szeretetének ajándéka,
hogy egészen önmagaddá légy,
és Istenben megtaláld beteljesülésedet. "
Szeretettel ajánlom nektek is, akiknek az ima hozzátartozik a minden napjaikhoz. Gondoljátok végig és ha van kedvetek próbáljátok ki és tapasztaljátok meg a "csodát"!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Jó lenne, ha ezt többen így gondolnák!....
Válasz
(Fenysugarak, 2009.05.12 19:01)
Drága Erzsi!
Köszönöm. Bízom benne, hogy mindannyian átéljük a szeretet erejét. Akkor kapunk a legtöbbet, amikor adunk.
Szeretettel ölellek Piroska
5932 Gádoros Bánfalva utca 37 szám
(Szömörei Mihályné Erzsi, 2009.05.02 00:10)Drága Piroska Teljes mértékben ígazad van, egyet értek veled. Én védelmet és áldást kérek gyerekeimre, rokonokra, család tagjait beleértve és végül minden emberi lényre a földön.Az angyalok öleljenek át helyettem is:Erzsi
http://cst.freeblog.hu
(Évi, 2011.05.15 19:53)