Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy másik történet...

2013.05.29

Hol vannak a határok álom és valóság között?

Későre járt már az idő. Egy ismeretlen fiúval cseteltem. Akkoriban még gyakran előfordult, hogy beszélgettem számomra ismeretlen emberekkel az internet segítségével.

Azt mesélte magáról, hogy nagyon nehezen boldogul az életben. Többször gondolkodott öngyilkosságon is.

Egyszer a tükör előtt megsebesítette magát. Nézte a lecsöppenő vért és közben azt mondogatta.

"Sátán itt vagyok. A tiéd vagyok."

Ezután azt várta, hogy az élete jobbra fordul, de nem így történt.

Elköszöntünk és én lefeküdtem aludni.

Valahol az ébrenlét és alvás határán rossz érzést éreztem.

Csukott szemmel feküdtem és azt "láttam", hogy 3 fekete hosszú kabátban lévő férfi áll az ágyam mellett.

Az egyik a két karját fölém emelte és számomra ismeretlen nyelven beszélt.

Nagyon megijedtem. Az első gondolatom az volt, hogy "Istenem segíts!".

Egy gondolat jelent meg bennem.

"Találd meg a benned lévő "FÉNY"-t. Ezt a "FÉNY"-t terjeszd ki amennyire csak tudod magadon kívülre is. Ahol "FÉNY" van eltűnik a sötét."

Pillanatokon belül láttam, ahogy ez a "FÉNY" átjárja az egész testemet, és azon túl is kiterjed. Ebben a csodálatos "FÉNY"-ben kellemes, euforikus érzés töltött el.

Ebben csodálatos érzésben aludtam el és reggel kipihenten, vidáman ébredtem.

Álom volt csupán?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.