fénysugár

Az élet csak itt és most létezik. A múlt elmúlt, a jövő még távolban van, csak a most létezik. Élni csak ebben a pillanatban tudsz.

Igen, sokat hallunk erről.

Élj a jelenben! A jelen fontossága! Csak az itt és most létezik!

Elgondolkodtam ezeken a mondatokon. Jöttek képek a régebbi időből.

Budapesten dolgoztam a második legnagyobb élelmiszer áruházban a 70-es évek elején. A pultok előtt olyan hosszú sorok kígyóztak, hogy azt manapság elképzelni sem tudják a fiatalabbak. Nem voltak árszámolós gyors mérlegek, szeletelő gépek. Mégis hihetetlenül gyorsan ment a kiszolgálás, a számolás. Rátettük a mérlegre az árut és mire becsomagoltuk már írtuk is rá mennyibe kerül. Eggyé váltunk a pillanattal, a gondolataink nem tudtak elkalandozni, mert számolni kellett, figyelni arra, hogy mit kér a vásárló.

Gyakran meglepődtem, ha valaki kérdezett tőlem valamit, hogy számoljam ki sokkal lassabban ment, mint a pult mögött állva, amikor a pillanattal eggyé válva számoltam ki, hogy melyik csomag mennyibe kerül.

De más területeken is működik a dolog. Nézz meg egy előadó művészt, aki eggyé válik a pillanattal, eggyé válik azzal, amit csinál. Egy sportolót, akinek az élete függ, hogy koncentráljon és eggyé váljon azzal, amit csinál. A gondolat, a koncentráció nagyon fontos neki abban a pillanatban.

Egy művész eggyé válik az idővel, a hangszerével, megszűnik számára a világ, akkor válik igazán "adóvá". A közönség sokszor nem is a tökéletes előadást, hanem az "adást" érzékeli. Kapott valamit ettől az embertől. Tanította őt, hogyan lehet élni a jelenben, hogyan lehet eggyé válni mindennel és mindenkivel.

Voltam egy kiránduláson és egy hölgy táltos dobon játszott. Néztem, hallgattam a produkciót és hiányzott belőle nekem valami. "Produkálta" magát, játszott nekünk valamit a dobon. Később, amikor már mindenki csoportokban verődve beszélgetett, ismerkedett felállt egy dombra és önmaga kedvére játszani, dobolni kezdett. Senki nem figyelt rá és ő belefeledkezett a játékba. Eggyé vált a pillanattal, a dobbal. Lassan mindenki felé fordult és élvezte az "adást".

Megéreztem, hogy mi hiányzott a "produkcióból" az önfeledtség, a jelenlét és az eggyé válás.

Csak akkor élünk igazán, ha eggyé válunk a pillanattal, a tettünkkel, elfeledjük, hogy kik vagyunk és elfeledjük a határainkat.