fénysugár

Sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen szerencsés vagyok. Szerető szülők, jó szomszédok, hivatásos tanítók, tanárok, jó barátok és szerető rokonok között nőttem fel. Édesanyám csak velem foglalkozott 6. éves koromig. Csendes, nyugodt gyermek voltam. Mindig szerettem csendben ülve hallgatni a felnőtteket, amikor beszélgettek. Környezetemben nem volt divat a trágár beszéd, sértette is afülem rendesen, ha ilyet hallottam bárhol.  Azt gondolom, hogy jó példával neveltek tanítottak a  körülöttem élők. Édesapámról azt tartották a kollégái, hogy havalaki rátenne valamit a hátára, ami nem az övé, addig rázná magát, amíg le nem esne róla. Szeretett olvasni, zenét hallgatni, 6 általánost végzett, mint akkoriban minden gyermek. Tele volt tudás vággyal, rengeteg tanult. Járta az országot gépkocsi vezetőként  és hozta haza különböző régiók kultúráját, érdekes szokásaikat. Az egész faluban a mi előkertünket díszitette az azóta már népszerűvé vált "szikla kert" a'60-as években. Ismertem tájjellegű ételeket, táj szólásokat. Olyan népdalokat és magyar nótákat, amelyeket a mi környékünkön nem voltak ismertek. Ha felmerült  bennem egy kérdés, mindig azt gondoltam, hogy a legközelebbi látogatásnál megkérdezem, mert Édesapám mindent tud. Ez volt a tapasztalatom vele kapcsolatban. Legyen az sport, politika, műszaki dolog, zene vagy bármi más. Feltételek nélkül szerettük egymást, figyeltünk a másikra. Édesanyám a legjobb feleség, szakács, kertész, állat gondozó, lokálptrióta, kiváló dolgozó, akinek mindig mindenre volt ideje. Soha nem küldött el, hogy most nem ér rá. Ő nem "nevelt" nem mondta, hogy ne lopj, hanem megmutatta,hogy tiszteljem mások vagyonát. Nem kérte, hogy tiszteljem az embereket, hanem megmutatta, hogyan tegyem. Első Tanító nénim kedves, aranyos és nagyon szerette a gyerekeket, a hivatását. Sőt az őt követő összes pedagógusról szép emlékeim vannak. A barátaim is sok szép emlékkel járultak hozzá a növekedésemhez. Azt gondolom, hogy a legtöbbet kaptam az élettől, amit csak egy gyermek kaphatott!