Örökség, program, nevelés...
A PÉLDAMUTATÁS A LEGJOBB TANÍTÁSI MÓD “ SAI BABA.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen szerencsés vagyok. Szerető szülők, jó szomszédok, hivatásos tanítók, tanárok, jó barátok és szerető rokonok között nőttem fel. Édesanyám csak velem foglalkozott 6. éves koromig. Csendes, nyugodt gyermek voltam. Mindig szerettem csendben ülve hallgatni a felnőtteket, amikor beszélgettek. Környezetemben nem volt divat a trágár beszéd, sértette is afülem rendesen, ha ilyet hallottam bárhol. Azt gondolom, hogy jó példával neveltek tanítottak a körülöttem élők. Édesapámról azt tartották a kollégái, hogy havalaki rátenne valamit a hátára, ami nem az övé, addig rázná magát, amíg le nem esne róla. Szeretett olvasni, zenét hallgatni, 6 általánost végzett, mint akkoriban minden gyermek. Tele volt tudás vággyal, rengeteg tanult. Járta az országot gépkocsi vezetőként és hozta haza különböző régiók kultúráját, érdekes szokásaikat. Az egész faluban a mi előkertünket díszitette az azóta már népszerűvé vált "szikla kert" a'60-as években. Ismertem tájjellegű ételeket, táj szólásokat. Olyan népdalokat és magyar nótákat, amelyeket a mi környékünkön nem voltak ismertek. Ha felmerült bennem egy kérdés, mindig azt gondoltam, hogy a legközelebbi látogatásnál megkérdezem, mert Édesapám mindent tud. Ez volt a tapasztalatom vele kapcsolatban. Legyen az sport, politika, műszaki dolog, zene vagy bármi más. Feltételek nélkül szerettük egymást, figyeltünk a másikra. Édesanyám a legjobb feleség, szakács, kertész, állat gondozó, lokálptrióta, kiváló dolgozó, akinek mindig mindenre volt ideje. Soha nem küldött el, hogy most nem ér rá. Ő nem "nevelt" nem mondta, hogy ne lopj, hanem megmutatta,hogy tiszteljem mások vagyonát. Nem kérte, hogy tiszteljem az embereket, hanem megmutatta, hogyan tegyem. Első Tanító nénim kedves, aranyos és nagyon szerette a gyerekeket, a hivatását. Sőt az őt követő összes pedagógusról szép emlékeim vannak. A barátaim is sok szép emlékkel járultak hozzá a növekedésemhez. Azt gondolom, hogy a legtöbbet kaptam az élettől, amit csak egy gyermek kaphatott!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Kedves Pircsi,
Nem mindenki volt olyan szerencsés mint Te... sajnos.
Bár biztosra veszem neked is voltak negatív tapasztalataid, és mégis ezekre a szép emlékekre emlékszel, mert erősebben élnek Benned.
Nekem kicsit kevesebb jutott a példamutatásból úgy érzem, persze mindennek megvan az oka. ;-)
Sz eretem olvasni amiket írsz, mert tényleg azt az emberben lévő mély hitet erősíti, hogy igenis érdemes a jóért tenni, mert létezik, és létezhet jó család is, és ez az a példa amit érdemes továbbörökíteni!
Mindemellett úgy gondolom hogy anyu és apu is megtett minden tőle telhetőt, egyszerűen így alakult nálunk, én haragot nem őrzök, csak a berögzött mintákat hoztam örökül, amik között van jó, és van ami hátráltat, de idővel levetkőzöm, mert az ember jobbra hivatott mint hogy boldogtalanul éljen.
Puszillak, sok-sok szépet és jót kívánok még Neked az életben!
N.
Re: csillagtanc@gmail.com
(Fenysugarak, 2011.05.16 18:49)
Mindannyian az élettervünkhöz lélek családunkból választunk "színészeket". Mindenki pozitív szerepre vágyik. A legnehezebb feladatokat a legjobbak vállalják magukra. Gondolj csak Júdásra, Jézus életében. Éltem én is a "panaszkodók, elégedetlenkedők" életét és szépen be is vonzottam mindent, amiről beszéltem. A vonzás törvénye, hogy azt kapjuk, amit gondolunk, amiben hiszünk. Az életed a te kezedben van! Ezt az idézetet a facebookon ma kaptam, és pont ideillik szerintem:
"Te vagy a világod, ezért, ha változtatsz a hozzáállásodon, megváltoztatod azt a világot is, amelyben létezel. A világot nem változtathatjuk meg - ezzel próbálkoztak a politikusok minden korban, és teljes kudarcot vallottak.
A világ megváltoztatásának egyetlen módja, ha megváltoztatod a látásmódodat, mert akkor hirtelen egy másik világban élsz majd."
Sok sikert! Szeretlek!
csillagtanc@gmail.com
(Nikol, 2011.05.16 17:13)