Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vasárnapi történet...

2011.07.21

Megfigyeltem magamon, ha reggel megyek haza szolgálatból nehezen tudok kommunikálni a körülöttem élőkkel. Fáradt vagyok és nyűgös. Az is sok, ha csak valaki a közelembe van. Így történt ez vasárnap reggel is.

Nem sokkal azután, hogy haza sétáltam az éjszakai műszakomból, megérkezett Anyósom és a lányom is felébredt. A szokásos vasárnapi ebéd készítéssel kezdtem el foglalkozni, bár a testem, lelkem alvásra vágyott. Éreztem, hogy minden szó nehezemre esik és legszívesebben mindent hátra hagyva lefeküdnék aludni. De első a kötelesség a vasárnapi ebéd főzés. A lányom segített benne. Anyósom meg beszélgetni próbált velünk. A menyemmel már beszélgettünk arról, hogy ilyenkor kevésbé válogatom meg a szavaimat és ingerülten reagálok mindenre. Ő már megszokta és nem rója fel nekem ezeket a reggeleket. (Hálásan köszönöm Neki!) Éreztem, hogy gyorsan történni kellene valaminek, mert így rövid úton megbántom a mellettem lévőket. A lányom el kezdett nagyon nyűgos lenni és hihetetlen fárasztóan viselkedet így 17. évesen. Közel jártam hozzá, hogy kiosszam és ekkor feltett egy kérdést:

- Anya, ha előre tudod, hogy milyen leszek biztoan nem vállatad volna, hogy megszülessek, ugye?

Hirtelen valami furcsa érzés futott végig bennem és válaszoltam a feltett kérdésre:

- Tudod Kicsim ismerve a múltat és a jelent, a várható múlttól sem félek. Ha most kellene eldöntnem, hogy szeretnélek-e, azt mondanám, hogy: - IGEN! IGEN! IGEN!

Erre a lányom felállt és átölelt úgy, ahogyan edig még soha és a fülembe súgta szeretteli módon, hogy:

- Te dög! - és még jobban magához húzott.

Anyósom azonnal rászólt, hogy:

- Ne mondj ilyet Anyádnak! 

Mire én azt válaszoltam, hogy nem az a lényeg, hogy mit mond, hanem, hogy hogyan mondja, és ebben a két szóban annyi volt a szeretet, hogy hihetetlen. 

Abban a pillanatban döbbenetet láttam a szemében és nem válaszolt rá semmit. 

Belőlem minden fáradtság elszállt és újult rővel készítettem el a lányommal a vasárnapi ebédet.

Ölelése és szeretettel teli szavai új erővel töltöttek fel.

Hála és köszönet Neki érte!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

The silver perfused non-adherent composition off?

(uficoyheqe, 2019.03.18 20:59)

http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/ - Prednisone Online <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone Without Dr Prescription</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/