Víz....
Egy előadáson jártam, ahol szóba került a víz. Arról beszélt az előadó, hogy melyik a jobb a palackozott vagy a csapvíz.
Tudjuk, hogy a víz egy nagyon könnyen programozható anyag.
Dr. Masaru Emoto japán természetgyógyász, kutatója a víz mibenlétéről kezdett el töprengeni. Kifejlesztett egy mágneses rezonancia készüléket, amely láthatóvá tette a vízben rejlő energiákat. A vizet lefagyasztották, majd lefényképezték. Kimutatták, hogy a kialakult kristályok minden környezeti behatást rögzítenek.
Testünk 60-70% víz. Ezért nagyon fontos, hogy milyen információkat viszünk be.
Milyen szavakat használunk, zenéket hallgatunk?
Használjuk ki ezt a lehetőséget és programozzuk az ivóvizünket.
Az ivóvizünk is fontos információkkal lát el bennünket. Ezért nagyon fontos, hogy a lehető legtermészetesebb formában fogyasszuk. A legjobbak a forrásvizek, artézi kutakból vett víz.
A palackozott vizek egy gyártási folyamat során keletkezett vizek, melyek már sok számunkra fontos információkkal már nem rendelkeznek. Ugyan ez a helyzet a házi víztisztítók esetében is.
Ki hogyan gondolkodik ebben a kérdésben az egyén dolga.
Nem állítom, hogy csak ez az álláspont igaz, de elgondolkodtató.
Ezt a pár sort gondolat ébresztőnek szántam.
Legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb.