fénysugár

Sötét szobában fekete zongora,
Meg se látnám, milyen csoda,
Épp rá süt a holdnak fénye,
Megvilágítja, mit is kéne.

Igen, játszanom kell,
A zongora magányos, zenére fel,
Le kell valamit, üssek rajta,
Hisz oly gyönyörűen zúg a hangja.

A fehér billentyűk, igen,
Megcsillannak a hold fényében,
Mily gyönyörű kristályos képek,
Kottát tart elém ez az élet.

S csak játszom megállás nélkül,
Lassul, gyorsít, mégis megáll végül,
De ez csak egy röpke kis szünet,
Hisz a zongorajáték sosem állhat meg.

Ez is egy kotta, a holdfény adta nekem,
Olvasom, látom, félve megérintem,
Pedig nincs mitől, ez is egy csoda,
A játék forrása csak a SZÍV maga.

A szívem játszik, üti a billentyűket,
Együtt dobban a ritmus máris veled,
És ha hallod újra szólni a fekete játékot,
A fehér színezés elmossa az árnyékot.

Magamhoz szeretettel!