fénysugár

Egy újabb veszekedés, újabb bánat,
Ezt még soha soha nem kívántad,
Megkaptad mégis, több lettél tőle,
Most már tudod, nem kérsz belőle.

Elértjük egymást, ezt mondom mindig,
De Te nem hiszed el, elönt a hisztid,
Én vagyok a hibás, sokat mondod ezt,
Ez nem így van, ez csak mártírrá tesz.

A veszedelemből sok volt, jó lesz a vége,
Örök barátságot akarunk, itt az út széle,
Menekülünk mindketten el innen a jóba,
Amit érzek, nem fér el ilyen kevés szóba.

Elfogyott e levegőm, nem bírom sokáig,
Megfulladok, saját nyakam ér a bokámig,
A kötél már szorul, a hurok egyre kisebb,
A sámli már eldőlt, a Halál jön úgy félek.

Rám köszön a sötét alak, sötét kabát rajta,
Nem látom az arcát, szemem már feladta,
Közelebb lép nagy, aggódó szemekkel,
A kötél szakad, nyakam duzzadó erekkel.

Földre hullva, szemem ismét újra éled,
Már látom nincs is sötét, de még félek,
Ki ez a rejtélyes idegen, lihegve kérdek,
Mosolyt, örömöt, sóhajt, ölelést érzek.

Az idegen karok szorosan ölelnek át,
"Azt hittem elveszítelek jó barát",
Csak most látom nem idegen, kit látok,
Még mindig azok vagyunk: Örök Barátok!

Áginak és Piroskának szeretettel!