fénysugár

Szomorú, esős szombat délután,
esőcseppek az ajtó ablakán,
mögötte áll egy alak, piros folt szeme alján,
s a csepp csak végigfolyik arca ráncos vonalán.

Kint az égen süt a nap,
esőnek nyoma sincs, de az alak,
az alak még mindig ott áll,
és ott a nedves folt a szeme alatt.

Csalóka képet látok én,
lehet, hogy van még egy kis remény,
eltűnhet a bánat és helyére jöhet a fény,
megcsörren a telefon: "még mindig várlak én".

A telefon csak süket, nincs aki keresné,
Az eső csak úgy zúdul lefelé,
Az üvegen keresztül már nem jön át a fény,
Az alak eltűnt, lehet hogy nincs is többé.

Csalóka képet láttam én,
valaha volt, de már nincs remény,
nem tűnt el a bánat és nem jött a fény,
nem csörrent a telefon: "még mindig várlak én".

Az ablak üres, az eső egyszer csak felszárad,
Megcsörren a telefon: "nagyon, nagyon várlak",
De nincs már senki ki fogadná az üzenetet,
Eltűnt az alak, és vele amiért reménykedett.

Dórinak szeretettel!