fénysugár

Olyan végleges, olyan idegen,

Mit kezdjek vele?

Bennem dühöt és tehetetlenséget

Vált ki ha szembesülök vele.

Tudom, hogy egy végleges lezárás,

Amit elfogad az ember, mert nem tehet mást.

S pont ezért leszek dühös,

Nincs választás, csak az elfogadás.

Magamra vagyok dühös, mert tudom,

Mindazt mit mulasztottam

Pótolni e perctől nem áll módomban.

Vihetek a sírra virágot sokat.

Elmondhatom, hogy mit érzek, miket mulasztottam

Elmondhatom, de már hasztalan,

S megfogadom, ezután nem leszek ugyan olyan

Azután jönnek a napok sorban.

Látom, hogy semmiben sem változtam,

Ugyan úgy nem mondom ki, mit érzek

A félelem ismét erősebb, mit érzek,

SZERETLEK nem mondom ki újra.

S aztán jön egy halál újra és újra.

Jön a tehetetlenség, s a düh

Fogadkozás sokadszorra

Kimondom mit érzek, kezdődik minden,

ugyan úgy sokadszorra.